Férjemmel egyik este elbeszélgettünk arról, hogy mik azok a dolgok, amikért a jelenlegi élethelyzetünkben leginkább hálát érez. Majd én is elmondtam. Ezután a kéréseinket, a szívünkre helyezett vágyainkat tártuk egymás elé, majd Isten felé (kérve, hogy adja meg a bölcsesség Lelkét, hogy valóban olyasmire vágyjunk, ami a javunkra válik). Papírra vetettük gondolatainkat, és ebből írtunk egy pár mondatos hálaadó imádságot. Kis elcsendesülés után, férjemmel ketten hangosan elolvastuk az imát, és hálát adtunk a családunkért. A házi szentélyhez szükséges dolgokat a férjem felvitte a tetőtérre, én pedig másnap elkészítettem az oltárt. Régi vágyunk, hogy ott, a tetőtéren, ami talán a legintimebb, legbensőségesebb helye a házunknak, házi szentélyt alakítsunk ki, hiszen eddig is leginkább oda vonultunk el, ha belső imára vágytunk.

Miután a héten sokat beszélgettünk, mindketten külön papíron hálát adtunk Istennek nagyon sok dologért, nemcsak a közelmúltból, hanem egész közös életünkből. Ami mindkettőnkében közös: hálát adtunk egymásért, gyermekeinkért, hitünkért. Nekünk már évek óta van egy szép közös imánk, amelyet egy diakónus-párterapeuta barátunktól kaptunk: "Köszönöm, Istenem, hogy ezt a társat adtad nekem. Kérlek, rendezd bennem a szeretetet, ha szem elől téveszteném az ő szépségét, merthogy ilyenkor a hiba az én készülékemben van, nem az övében. Amen."

Áldott légy, Urunk! Hálát adunk egymásért, kislányunkért, családunkért. Köszönjük, hogy mindkettőnk odatalált Hozzád. Köszönjük az örömöt, a bánatot, a fájdalmat és az irgalmat. Kérjük, adj erőt a türelemhez, az alázathoz, hogy minél jobban tudjunk helyt állni itt a Földön és a Te akaratod szerint élni. Ámen.