Beszámolók

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Összevontuk ezt a nyereményt egy Igali kikapcsolódással. Így hát 4 nap Igal után mentünk Pécsre. Csodálatos volt! Kettesben,együtt! Nagyon kedves volt az úr is, aki mindent megmutatott.

Kegyetlen meleg volt, de ha nem mentünk volna sehová ez akkor is így lett volna. Zsolnay negyedet fedeztük fel,meg sokat sétáltunk. Találtunk egy fantasztikus éttermet. Fiakker éttermet nagyon jó szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek. Sokat nevettünk. Én egész héten hideg gyümölcslevest ettem, és itt volt a legjobb. Menüjük is van és elfogadható áron.

Mi ezt a csodálatos hetet kaptuk a jó Istentől, hogy kibírjuk ami utána itthon várt ránk. Haza jöttünk és anyósomat kórházba kellett vinni, kiderült, hogy hasnyálmirigyrákos áttétekkel. 6 hét alatt elment. Nehéz volt végig csinálni, de biztos vagyok benne, hogy előtte a feltöltődést azért kaptuk, hogy legyen erőnk ezt végig vinni.

Szóval nincsenek véletlenek!

Hálásak vagyunk, hogy ezt kaptuk!


Nagyon boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy megnyertük a pécsi hétvégét. Nem tudtuk megoldani a gyerekvigyázást, ezért a gyerekekkel együtt mentünk. 

A szállás rendezett, tiszta, hangulatos volt, nagy terekkel, különleges kapukkal, mesebeli pincével, lépcsőházzal. Egy igazi zarándokház a belváros szívében.

A szállás rózsakertje és focipályája egyaránt lenyűgözött bennünket. Sokat kirándultunk, csavarogtunk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Köszönjük ezt az ajándékot a felajánlóknak és Nektek is!


Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Egyszerűen csak megélni!

avagy a Szabó család élménybeszámolója

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Rendhagyó Randevúk program. Rendhagyó, hiszen a mai világban, ahol az ember csak magára gondol, itt végre a házastársadra figyelhetsz. Rendhagyó, mert eszedbe juttatja újra, hogy milyen gyönyörű is a párod kívül-belül. Rendhagyó, mert nem magamról szól, hanem rólunk. A feleségemről és rólam. Rendhagyó, mert azért, hogy teszek a házasságomért, még nyerhetek is valamit. Nyerni valamit pedig mindenki szeret.

Hát mi egy családi belépőt nyertünk a Sobri Jóska Kalandparkba. Volt is öröm, hiszen őszintén szólva 3 gyerekkel ez nem igazán fért volna bele a családi kasszába. Persze, amikor elkezdtük összeszervezni a „kalandnapot”, egyből el is kezdtük túlbonyolítani is a napot: a legkisebb mikor alszik, ott ebédeljünk vagy nem, mikor induljunk, délelőtt vagy délután, a legnagyobb már 7, a legkisebb még csak 2 éves, mit tudunk ott majd közösen használni? Szóval bonyolítottuk magunknak előre a napot.

Aztán megérkeztünk a parkba. Hét ágra sütött a nap. A feleségem egyből elkezdte feltölteni a belső akkumlátorát belőle. A gyerekek meg kapkodták a fejüket. – Apa, ezt nézd meg. – Anyu te is látod. – Az meg mi?- Mennyünk oda, simogassuk meg! És a gyerekek szívből mosolyogtak. Mi pedig rájöttünk, hogy nincs más dolgunk, csak egyszerűen megélni a napot. Megélni és átélni a gyerekek örömét. Mert ők tudnak önfeledten örülni, felszabadultan játszani, egyszerűen csak boldognak lenni. Aztán beindult a játék. A legkisebb vagy fél órán át csak vonatozott. Csak körbe és körbe. Közben pedig kurjongatott és kacagott. Őszintén örült. Most is mikor papírra vetem ezeket a sorokat, én is mosolygok. Ennyi idővel utána is.

Aztán áttértünk az elektromos quadra, és újra átéltük, hogy a gyerekeink ügyesek. Nem kell túlfélteni őket. Csak állni a pálya szélén és integetni nekik. Meg átölelni közben a párodat. Az ugráló vár persze kötelező volt. Azt viszont továbbra sem értem, hogy ezek a várak, hogy bírnak ki ennyi mindent. Mert hát a gyerekek nem fogták vissza magukat. És csinálhatnának olyan várakat is, amik a felnőtteket is elbírják. Szerintem sokunkból kitörne a gyerek. Majd egy kis nasizás után szétszóródott a család. A nagyobbak nekivágtak a drótkötél pályának. Jó volt látni, hogy a fiam milyen bátor és mennyire ügyes. Hihetetlenül büszke voltam rá. A többiek kihasználták közben a környezet adta lehetőségeket és szépséget. Mert a láblógatás is jó program. Főleg a tóban. Meg a Vizi biciklizés. No de nem csak a gyerekek találták fel magukat ám. Falat mászni, drótkötélen átcsúszni a tó felett. Hát bizony belőlem is kitört a gyerek. És milyen jó érzés volt ez.

Szóval a nap végére irtóra elfáradtan és még jobban mosolyogva léptünk ki a kapun. Egyszerűen csak megéltük a napot, annak a teljes szépségében. Mert sokat adott az a nap. Több volt ez, mint egyszerű élmény. Sokkal több és jobb annál. Köszönöm!!

ui: a gyerekek azóta is azt kérdezik, hogy mikor megyünk újra.


Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Péntek este kerítettünk sort a feladat kivitelezésére, valahogy spontán jött az egész. Almával, répával sült fűszeres cékla volt a menü rántott sajttal, sült krumplival, száraz rose-val. Kicsit csaltunk, mert a cékla már előző napról készen volt, de úgy gondoltuk, ennyi még belefér. Utána játszottunk egy Carcassone-t közösen. És lefekvés előtt egy rövid táncra is sor került. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy aznap a reggelt is tánccal kezdtük, és utána vasárnap reggel is táncra perdültünk a konyhában...A szombat ebédet is együtt készítettük, enyém volt a leves, a köret és a desszert, Gyuri pedig hagymás rostélyost készített.

Mivel szenvedélyes hobby-szakácsok vagyunk, így az előadások közül válogattam. Bagdy Emőke egy veszprémi előadására sikerült már elcipelnem páromat, viszont nem is tudtam, hogy Pál Feri atya ilyen komoly honlappal rendelkezik, ott nézelődtem. Hosszas válogatás után berisztráltam a "Szenvedély az elköteleződésben" című 8 részes előadássorozatára. Ennek az első részét hallgattuk meg most közösen. Nagyon kiváncsiak voltunk, mert élőben is láttuk-hallottuk már őt és István atya is sokszor idéz tőle prédikációiban. Mégis egy kicsit csalódottak voltunk. Az előadás szórakoztató volt, de sok újat nem adott számunkra. Talán majd a következő előadások többet nyújtanak!

Hát pesze hogy a közös főzést céloztuk meg, de közbejött egy vendéglátás, így nem csak magunkat láttuk vendégül. Én főztem és a feladatnak hála a férjem lelkesen mosogatott. Miután elmentek a vendégek, kezdődött a tánc! Eleinte zökkenőmentesen ment minden, majd a nagyfiunk féltékenyen közbelépett, hogy most már ő következik. Így végül én jól meg lettem táncoltatva a család három férfitagja által!!! Köszönöm!

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Nagyon szégyellem, de jelenleg egy sima gyerekszobás rendrakást tudtunk csak vállalni (szekrény és polc is lenne bőven, de azok rendbetétele kevésbé volt égető, mint ez). :-) Azt hittem, legalább két képet lehet feltenni, de csak egyet sikerült. Így nem tudom megmutatni az "előtte" állapotot!

A feladatnak nagyon örültünk. Kimondottan ösztönző volt. A lakásnak több sarkalatos gócpontja is van….(a rendrakást illetően) Így aztán kiválasztottunk egyet, a dolgozót. Mivel az első feladattal elhúztuk az időt, kénytelenek voltunk a megkapott feladatot másnap, azaz vasárnap végezni. Ilyenkor nem szoktunk dolgozni’, de ez a feladat kivételt képezett. Kimondottan jó volt együtt pakolni és türelmesen figyelni egymásra. Végül közös döntések után mindennek találtunk helyet és kialakult a rend. Ami nagyon jó érzés volt, az az, hogy 13 hónapos kislányunk is részt vett a feladatban, hol hátráltatva, hol segítve azt. Így nem tűnt olyan lehetetlennek a véghezvitel. Mindig megmosolyogtatott bennünket valamivel. Szóval, köszönjük a lehetőséget!

Általában véve utálok rendet rakni, sajnálom rá az időt, a társam előbb nekiáll. De alapvetően a beteges pedantéria vádját egyikünkre lehet a legnagyobb rosszindulattal sem rásütni, és akkor óvatosan fogalmaztam. Aztán egy jó pár dologról más a véleményünk (mit dobjunk ki, mit hova rakjunk), úgyhogy a rendrakás nálunk nem szokott egy gyakori és békés egyetértésben zajló dolog lenni. Ez a mostani (a konyhapult egy részét tettük rendbe, ahol én rekordidő alatt képes vagyok káoszt csinálni) ahhoz képest eléggé összeszedetten és csendesen ment végbe. Általában úgy megy a rendrakás, hogy egyikünk kezébe vesz egy dolgot, amiről a másiknak egész biztosan merőben más elképzelései vannak. Most valahogy mindennek megvolt a maga helye. Amit egyikünk megfogott, azt a másik már hagyta, és ő egy újabb tárgyat fogott meg. Gyorsabb és hatékonyabb volt így, mint ahogy egyébként lenni szokott.