Beszámolók
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
Egy hosszabbra sikerült karácsonyi szünet után leselkedtünk neki a 4 feladatnak, amiben a kapcsolatunkat boncolgattuk. Beszélgettünk érzésekről, hiányosságokról, háláról.
Az első feladatot választottuk, leírtuk miért vagyunk hálásak, mik a vágyaink, és vajon a társunknak mi lehet a válasza. Voltak átfedések is. A feladatot pisztáciás tiramisuval, és szülinapi feladvánnyal zártuk. Vajon hány éves lettem....?
Épp az idén év elejére terveztük, hogy rendbe rakjuk a dolgozószobát illetve két gyerekszobát. Ennek a projektnek az első része volt a dolgozószoba összepakolása, amit a pici mellett felváltva, több napon leresztül tudtunk befejezni, a nagyobb részét Zoli végezte, ő az, aki gyorsabban tud pakolni, és kisebb helyre több dolgot be tud rakni. Ez a pakolás régóta érett már, nagy előrelépésnek érezzük, hogy kész, és folytathatjuk a látványosabb munkákkal.
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
Kár, hogy itt a vége a randisorozatunknak. Tegnap este leültünk, mint férfi a nővel és bögyiről hegyire végigvettük a kérdéseket. Egyértelműen kiderült, hogy mindketten a haláltól félünk a legjobban -nem a sajátunktól-, nincs forgatókönyvünk az utolsó napra, de biztosan nem mennénk be aznap dolgozni, a munkában megoldandó feladatok és az otthonunkban uralkodó rendetlenség aggaszt leginkább. Ma nem volt nevettetés, de mégis azt szeretnénk, ha egy kellemes érzést hagynánk az utókorban, én egyértelműen semmi felesleges dologhoz nem ragaszkodom, Dani azóta is ezen gondolkodik. Elővettük a pöttyös könyveket a Cholnoky életpálya után, ami szintén nagyon izgalmas volt.
A gyertyafényben könnyen megegyeztünk, de a borbeli ízlésünk igencsak eltérő. Így a biztos nyerő csokinál maradtunk. Kis csend és nyugalom adatott nekünk (mivel aludtak a gyerekek). Beszélgetéssel töltöttük az időt. Utána kártyáztunk.
Évek óta hagyomány, hogy január első hétvégéjén elvonulunk kettesben egy rokonunk vendégházába 4 napra. Ilyenkor átbeszéljük az évünket, közösen gondolkodunk a kapcsolatunkról, a jövőnkről, az álmainkról. Sokat eszünk, fürdünk a dézsában (a hóesésben), lazítunk, együtt vagyunk. A karácsonyi "hajtás" után így békésen és szeretetben tudjuk kezdeni az évet. Az idén az emlékezésé volt a főszerep, Tamás édesapja decemberben meghalt, és az összes fotóalbumot magunkkal vittük, hogy kigyűjtsük a családi megemlékezéhez a legjobbakat. Felelevenítettük az emlékeket, rácsodálkoztunk a szüleink fiatalkorára. Ehhez a hagyományhoz továbbra is ragaszkodunk, már le van foglalva 2025 is...
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
A sportolás egy speciális változatát, a vasalás, ruha hajtogatást választottuk. 3 gyereknél ez már teljesítmény. Niki hajtogatott, én vasaltam, közben azért volt időnk beszélgetni is. A ruhaadag miatt nem is keveset.( A fénykép csak az első kört mutatja). A héten azért igyekszünk egy kis közös mozgásra is.
Közös sport gyanánt elmentünk kutyát sétáltatni. Ügyesek voltunk, mert pórázt nem vittünk, így az autó vontatókötelével sétáltak a kutyák.
A fekete-fehér játékot választottuk, a következő szavakkal: fekete, szerintem, gyerekek, rotációs kapa. Innentől rendszeresen használtuk ezeket a szavakat. A következő közepesen értelmes mondatokban: Szerintem az idén nem kell használnunk rotációs kapát. Milyen fekete az égbolt a gyerekek felett.... valószinű egy nap alatt még sohasem öleltük meg egymást ennyiszer, mivel sportot űztünk belőle, hogy mindenhez használjuk ezeket a szavakat. A gyerekek is nagyon élvezték:) Köszönjük a játékot!
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
A férjem régóta tartó betegsége miatt csak reménykedtünk, hogy el tudunk menni egy kirándulásra, de ez sajnos most hosszú ideig nem lehetséges. Az én drága férjem december 17-én stroke-ot kapott a munkahelyén, a gyors ellátásnak köszönhetően másnap már felállt. Viszont kiderült, hogy ezt szívbillentyű-gyulladás okozta. Hat hétig biztos nem jöhet haza, és műteni kell, nem tudjuk, mennyit kell várni, a kimenetele halálos is lehet. Azóta csak sírunk, ő bent, mi kint. Ma reggel sutyiban találkoztunk a mentőbeállónál, és megölelgettük egymást, valószínűleg hosszú időre kell töltekeznünk ebből. Szörnyű ez a reménytelenség, kiszolgáltatottság, elveszettnek érezzük magunkat.
Nagyon megörültem az első feladatnak! Korábban sosem jártam kilátóknál, nem láttam értelmét az egésznek: sok ember, fa tákolmány, sok lépcső és iszonyat szél. Mikor az első gyerekünket vártuk, a szülés előtti napokban behoztuk a lemaradásunkt, a közelben lévő kilátókat mind megmásztam, hátha elindul a kisfiam kifelé. Azóta ő már 8 éves, de a kilátózás megmaradt családi hagyományként. Most az eplényi kilátót vettük célba és közben nosztalgiáztunk.
Kirándultunk az esőben és a ködben, latyakban és sárban. Jót beszélgettünk minden körülmény ellenére. A kilátót, ahova mentünk időközben elbontották, de úgysem láttunk volna semmit a hatalmas a köd miatt. Ilyen a kilátás, a jövőt sűrű homály fedi.
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
Egyszerűen csak megélni!
avagy a Szabó család élménybeszámolója
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Rendhagyó Randevúk program. Rendhagyó, hiszen a mai világban, ahol az ember csak magára gondol, itt végre a házastársadra figyelhetsz. Rendhagyó, mert eszedbe juttatja újra, hogy milyen gyönyörű is a párod kívül-belül. Rendhagyó, mert nem magamról szól, hanem rólunk. A feleségemről és rólam. Rendhagyó, mert azért, hogy teszek a házasságomért, még nyerhetek is valamit. Nyerni valamit pedig mindenki szeret.
Hát mi egy családi belépőt nyertünk a Sobri Jóska Kalandparkba. Volt is öröm, hiszen őszintén szólva 3 gyerekkel ez nem igazán fért volna bele a családi kasszába. Persze, amikor elkezdtük összeszervezni a „kalandnapot”, egyből el is kezdtük túlbonyolítani is a napot: a legkisebb mikor alszik, ott ebédeljünk vagy nem, mikor induljunk, délelőtt vagy délután, a legnagyobb már 7, a legkisebb még csak 2 éves, mit tudunk ott majd közösen használni? Szóval bonyolítottuk magunknak előre a napot.
Aztán megérkeztünk a parkba. Hét ágra sütött a nap. A feleségem egyből elkezdte feltölteni a belső akkumlátorát belőle. A gyerekek meg kapkodták a fejüket. – Apa, ezt nézd meg. – Anyu te is látod. – Az meg mi?- Mennyünk oda, simogassuk meg! És a gyerekek szívből mosolyogtak. Mi pedig rájöttünk, hogy nincs más dolgunk, csak egyszerűen megélni a napot. Megélni és átélni a gyerekek örömét. Mert ők tudnak önfeledten örülni, felszabadultan játszani, egyszerűen csak boldognak lenni. Aztán beindult a játék. A legkisebb vagy fél órán át csak vonatozott. Csak körbe és körbe. Közben pedig kurjongatott és kacagott. Őszintén örült. Most is mikor papírra vetem ezeket a sorokat, én is mosolygok. Ennyi idővel utána is.
Aztán áttértünk az elektromos quadra, és újra átéltük, hogy a gyerekeink ügyesek. Nem kell túlfélteni őket. Csak állni a pálya szélén és integetni nekik. Meg átölelni közben a párodat. Az ugráló vár persze kötelező volt. Azt viszont továbbra sem értem, hogy ezek a várak, hogy bírnak ki ennyi mindent. Mert hát a gyerekek nem fogták vissza magukat. És csinálhatnának olyan várakat is, amik a felnőtteket is elbírják. Szerintem sokunkból kitörne a gyerek. Majd egy kis nasizás után szétszóródott a család. A nagyobbak nekivágtak a drótkötél pályának. Jó volt látni, hogy a fiam milyen bátor és mennyire ügyes. Hihetetlenül büszke voltam rá. A többiek kihasználták közben a környezet adta lehetőségeket és szépséget. Mert a láblógatás is jó program. Főleg a tóban. Meg a Vizi biciklizés. No de nem csak a gyerekek találták fel magukat ám. Falat mászni, drótkötélen átcsúszni a tó felett. Hát bizony belőlem is kitört a gyerek. És milyen jó érzés volt ez.
Szóval a nap végére irtóra elfáradtan és még jobban mosolyogva léptünk ki a kapun. Egyszerűen csak megéltük a napot, annak a teljes szépségében. Mert sokat adott az a nap. Több volt ez, mint egyszerű élmény. Sokkal több és jobb annál. Köszönöm!!
ui: a gyerekek azóta is azt kérdezik, hogy mikor megyünk újra.
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
Tegnap este előszedtük a fényképalbumokat és belevetettük magunkat a képnézegetésbe. Elcsodálkoztunk, hogy milyen fiatalkák voltunk még pár éve, mennyit változunk kívül és belül. Nem volt mindig jó érzés emlékezni. Jó, ahol most vagyunk, ahol most tartunk. Az első fotónk Tihanyban készült, ahol Gyuri megkérte a kezemet, fontos mérföldkő az életünkben. A kis kerámia azóta is a falunk dísze, illetve az esküvőnkön is az erről készült fotó adta a hátteret. A másik a Zirc melletti Fiatalító-forrásnál készült, ahol az egyik hónapfordulónkat ünnepeltük. Szalonnát sütöttünk és kint is aludtunk sátorban.
Egy csendes estét választottunk, pár korty itallal és a kiválasztott idézetekkel megspékelve. Találtunk néhány régi gyöngyszemet és néhány igen elgondolkodtató mondatot is. Kisebb érzelmi hullámvasutaztunk: vidámság, meghatottság, szomorúság és öröm rohant át rajtunk. Megéltük. Köszönjük a feladatot.
Mókás volt ez a játék, kedves régi emlékeket idézett fel bennünk. Régóta nem nevettünk közösen ilyen jót. Jól esett teljesíteni ezt a feladatot. Az első képen az egyik első közös motorozásunk emléke látható, amikor a Balaton partjára mentünk romantikázni, csakhogy ezer szúnyog rajzott körülöttünk. Sebaj - gondoltuk-, csak találunk megoldást. Egy éjszaka is nyitva tartó fabódéban kínáltak szúnyogriasztó krémet. Méregdrága volt, de megvettük, és alaposan bekentük magunkat. A szúnyogok el is kerültek minket...nem úgy, mint az összes többi rovar... A második képünk a nászutunkra emlékeztet minket. Sopronban, a Fekete Bárány panzióban szálltunk meg.
Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.
Jó, hogy legalább e feladat nyomán el tudtunk kicsit csendesedni és egymásra figyelni, valamint megfogalmazni és leírni pár olyan dolgot, amiből nagyon sokat tudnánk még számba venni. Persze ez is csak a gyerekek elalvása után volt lehetséges. :-)
Egy meghitt ima keretében adtunk hálát az együtt töltött évekért, a gyerekünkért. Úton vagyunk, ez a legjobb kifejezés, es meg nagyon sok teendő vár ránk a házasságunkkal kapcsolatban. A bizalmat szeretnénk jobban elmélyíteni - Isten és egymás iránt. Testi bajaink gyógyulásáért is imádkoztunk.
Köszönjük ezt az estét, rég volt ilyen áldott, meghitt beszélgetésünk. Jó volt leírni és megbeszélni, hogy mennyi ajándék és kincs van az életünkben.