Beszámolók

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Egyszerűen csak megélni!

avagy a Szabó család élménybeszámolója

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Rendhagyó Randevúk program. Rendhagyó, hiszen a mai világban, ahol az ember csak magára gondol, itt végre a házastársadra figyelhetsz. Rendhagyó, mert eszedbe juttatja újra, hogy milyen gyönyörű is a párod kívül-belül. Rendhagyó, mert nem magamról szól, hanem rólunk. A feleségemről és rólam. Rendhagyó, mert azért, hogy teszek a házasságomért, még nyerhetek is valamit. Nyerni valamit pedig mindenki szeret.

Hát mi egy családi belépőt nyertünk a Sobri Jóska Kalandparkba. Volt is öröm, hiszen őszintén szólva 3 gyerekkel ez nem igazán fért volna bele a családi kasszába. Persze, amikor elkezdtük összeszervezni a „kalandnapot”, egyből el is kezdtük túlbonyolítani is a napot: a legkisebb mikor alszik, ott ebédeljünk vagy nem, mikor induljunk, délelőtt vagy délután, a legnagyobb már 7, a legkisebb még csak 2 éves, mit tudunk ott majd közösen használni? Szóval bonyolítottuk magunknak előre a napot.

Aztán megérkeztünk a parkba. Hét ágra sütött a nap. A feleségem egyből elkezdte feltölteni a belső akkumlátorát belőle. A gyerekek meg kapkodták a fejüket. – Apa, ezt nézd meg. – Anyu te is látod. – Az meg mi?- Mennyünk oda, simogassuk meg! És a gyerekek szívből mosolyogtak. Mi pedig rájöttünk, hogy nincs más dolgunk, csak egyszerűen megélni a napot. Megélni és átélni a gyerekek örömét. Mert ők tudnak önfeledten örülni, felszabadultan játszani, egyszerűen csak boldognak lenni. Aztán beindult a játék. A legkisebb vagy fél órán át csak vonatozott. Csak körbe és körbe. Közben pedig kurjongatott és kacagott. Őszintén örült. Most is mikor papírra vetem ezeket a sorokat, én is mosolygok. Ennyi idővel utána is.

Aztán áttértünk az elektromos quadra, és újra átéltük, hogy a gyerekeink ügyesek. Nem kell túlfélteni őket. Csak állni a pálya szélén és integetni nekik. Meg átölelni közben a párodat. Az ugráló vár persze kötelező volt. Azt viszont továbbra sem értem, hogy ezek a várak, hogy bírnak ki ennyi mindent. Mert hát a gyerekek nem fogták vissza magukat. És csinálhatnának olyan várakat is, amik a felnőtteket is elbírják. Szerintem sokunkból kitörne a gyerek. Majd egy kis nasizás után szétszóródott a család. A nagyobbak nekivágtak a drótkötél pályának. Jó volt látni, hogy a fiam milyen bátor és mennyire ügyes. Hihetetlenül büszke voltam rá. A többiek kihasználták közben a környezet adta lehetőségeket és szépséget. Mert a láblógatás is jó program. Főleg a tóban. Meg a Vizi biciklizés. No de nem csak a gyerekek találták fel magukat ám. Falat mászni, drótkötélen átcsúszni a tó felett. Hát bizony belőlem is kitört a gyerek. És milyen jó érzés volt ez.

Szóval a nap végére irtóra elfáradtan és még jobban mosolyogva léptünk ki a kapun. Egyszerűen csak megéltük a napot, annak a teljes szépségében. Mert sokat adott az a nap. Több volt ez, mint egyszerű élmény. Sokkal több és jobb annál. Köszönöm!!

ui: a gyerekek azóta is azt kérdezik, hogy mikor megyünk újra.


Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Mivel a lakásunkat amúgy is közös képeink díszítik, inkább az első feladatot választottuk. Előtte beszélgettünk arról, hogy milyen ikonikus helyszíneink is vannak. Aztán, bár ez nem került szóba, ahogy elkezdtem a rajzolást, Zoli már az első ceruzavonásokból kitalálta, hogy mi lesz a képen. De azért szépen megvárta, amíg a rajz elkészül, és lassan megelevenedik az első randink, az első közös kutyasétáltatásunk. A képen látható kutyus azóta már a mennyből néz le ránk. Szép emlékeket idéz a kép, jó arra az időszakra visszagondolni, de arra még inkább, hogy bár ugyanúgy a másik jelenti a boldogságot a számunkra, de a kapcsolatunk azóta teljesebb lett.

Megállapodtunk, hogy mindketten 4-4 rajzot készítünk... Szóval egyikünk alkotott végül 8-at, másikunk 3-at. Egyik szebb a másiknál... :) De tényleg szép emlékeket idéztek, s noha az nem okozott gondot, hogy melyik milyen helyszínre utal, néhány már-már elfeledett részletre mégis fény derült.

Az úgy kezdődött, hogy elkezdtem rajzolni, és jött a Csilla megkérdezte, hogy rá nézhet-e? Mondtam , hogy még nagyon nincs kész éppen csak elkezdtem, de ha úgy gondolja próbálja meg. Megpróbálta kb. 15-20 mp után jelezte, hogy tapolcai plébánia 1989 január amikor először láttuk egymást. Avagy amikor én megláttam Őt ami elárult, az a kockás szoknya. Ennyi.

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Elkészült a frenetikusan finom, szeretettel teli, nyugodt esti randihoz teljesen tökéletes sütemény. Ezzel már rá is hangolódunk az estére. Mindarra a kettesben töltött , békés , mély együttlétre, amit Isten kegyelméből már 12 éve tapasztalunk egymás mellett. Az előkészületekben a legcsodálatosabb mindaz az izgalom volt, amivel a szívemben töltögettem ezeket a, lelki társamtól kapott sütemény alapokat. Valaki, akin keresztül közelebb kerültem ma Istenhez, aki azért lepett meg ezzel az ajándékkal, mert tudta, hogy mennyire hálás a szívem ezért a kihívásért, és tudatában volt, hogy a nagycsaláddal bevonulni egy belvárosi cukrászdába, nem mindennapi kihívás:) abban mi a randi? mi a ráhangolódás? Így aztán ajándékba kaptuk az alapanyagot, hogy továbbadhassam mindezt a férjemnek a mai napon, amit Isten a barátnőmön keresztül előkészített. Istennek hála az ajándékaiért!

Otthoni forrócsokizás/sütizés lett a feladatból, mert nem tudtuk megoldani a gyerekvigyázást. Ennek ellenére nagyon jól sikerült, a sétát holnap délután tesszük mellé. :) Az időzítés külön ajándék, mert ma van a második házassági évfordulónk. :D

Hétköznap lévén nem tudtunk Veszprémbe utazni, mert férjem 17h-ig dolgozott. Ő Veszprémben dolgozik, de Balatonfüreden élünk, kislányunk pedig még csak 13 hónapos. Szóval a pihenős' estét otthon tartottuk. Süti, tea, pezsgő. Nagyon jó kellemes és tartalmas esténk volt.