Beszámolók

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Mi ezt a könyvet diéta vettük elő.Véletlenszerűen olvastunk belőle részeket,és a végén csapatunk is egy kicsit, mert napközben is olvastunk belőle.

Jókat olvastunk, mert amúgy is szoktunk, így ezt a randifeladatot választottuk. Kívánságra is lehetett, de nekem régi nagy kedvencem "A bogyós gyümölcskertész fia", így az adott volt. Dani megrögzött E könyv olvasó, és mindig tartogat valami kedveset a tarsolyában. Pl. Nográdi Györgyöt. Mégis a másik típúsú találka is létrejött. Egy hétköznapi este hirtelen ötlettől vezérelve "megmásztuk" a magyarpolányi Kálváriát. Lefelé jövet kéz a kézben imádkoztunk a két nagyobb gyerekkel, a legkisebb akkor még nulla éves meg szoros has-hát kontaktusban volt velem. Csodálatos volt a kilátás, jó a levegő, senki nem esett le, mindenkinek nagy élmény volt.

Nem volt könnyű kivitelezni a mesélést a gyerekek mellett - mire elaltattuk őket, az egyikünk már ki is dőlt a mindennapi fáradtságtól. Viszont tegnap este valahogy úgy alakult, hogy végre mesélhettünk. Érdekes volt olyat hallgatni,amit magamtól nem olvastam volna el - filozófiai mélységekbe repültünk pillanatok alatt. Másrészt a vallásos történetek közül, melyeket én olvastam hangosan, többet elkért tőlem a férjem további gondolkodás céljából. Folytatjuk, mert mikor Őt hallgattam és kicsit elvesztettem a fonalat, közben fejben írtam a listát, hogy még miket szeretnék Neki megmutatni! Köszönjük a jó ötletet!

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

Tegnap este előszedtük a fényképalbumokat és belevetettük magunkat a képnézegetésbe. Elcsodálkoztunk, hogy milyen fiatalkák voltunk még pár éve, mennyit változunk kívül és belül. Nem volt mindig jó érzés emlékezni. Jó, ahol most vagyunk, ahol most tartunk. Az első fotónk Tihanyban készült, ahol Gyuri megkérte a kezemet, fontos mérföldkő az életünkben. A kis kerámia azóta is a falunk dísze, illetve az esküvőnkön is az erről készült fotó adta a hátteret. A másik a Zirc melletti Fiatalító-forrásnál készült, ahol az egyik hónapfordulónkat ünnepeltük. Szalonnát sütöttünk és kint is aludtunk sátorban.

Elkapott minket a hév és alig bírtunk megállni a rajzok gyártása során. Eleinte még a "legjobb helyek" és a "legemlékezetesebb" kategóriákban gondolkodtunk, utána el tudtuk ezt engedni és azt rajzoltuk, ami jött. A gyerekek furán néztek ránk, de mi nagyon élveztük. Lehet, hogy holnap folyt. köv.?

Mókás volt ez a játék, kedves régi emlékeket idézett fel bennünk. Régóta nem nevettünk közösen ilyen jót. Jól esett teljesíteni ezt a feladatot. Az első képen az egyik első közös motorozásunk emléke látható, amikor a Balaton partjára mentünk romantikázni, csakhogy ezer szúnyog rajzott körülöttünk. Sebaj - gondoltuk-, csak találunk megoldást. Egy éjszaka is nyitva tartó fabódéban kínáltak szúnyogriasztó krémet. Méregdrága volt, de megvettük, és alaposan bekentük magunkat. A szúnyogok el is kerültek minket...nem úgy, mint az összes többi rovar... A második képünk a nászutunkra emlékeztet minket. Sopronban, a Fekete Bárány panzióban szálltunk meg.

Ezen az oldalon a korábbi években házaspárok által beküldött, nyilvános megtekintésre engedélyezett beszámolókból szemezgetünk.

"Apa a porszívó-bajnok" :) ez megállapításra került végérvényesen. Szeret és örömmel porszívózik, sőt észreveszi, amikor szükség van rá. Anya elpakolta a nappali összes teregetni valóját és belevetette magát a főzésbe. A konyha mégis tiszta estére! Jó feladat volt! Jöhet a családi filmnézés a nappaliban:)

A feladatnak nagyon örültünk. Kimondottan ösztönző volt. A lakásnak több sarkalatos gócpontja is van….(a rendrakást illetően) Így aztán kiválasztottunk egyet, a dolgozót. Mivel az első feladattal elhúztuk az időt, kénytelenek voltunk a megkapott feladatot másnap, azaz vasárnap végezni. Ilyenkor nem szoktunk dolgozni’, de ez a feladat kivételt képezett. Kimondottan jó volt együtt pakolni és türelmesen figyelni egymásra. Végül közös döntések után mindennek találtunk helyet és kialakult a rend. Ami nagyon jó érzés volt, az az, hogy 13 hónapos kislányunk is részt vett a feladatban, hol hátráltatva, hol segítve azt. Így nem tűnt olyan lehetetlennek a véghezvitel. Mindig megmosolyogtatott bennünket valamivel. Szóval, köszönjük a lehetőséget!

Általában véve utálok rendet rakni, sajnálom rá az időt, a társam előbb nekiáll. De alapvetően a beteges pedantéria vádját egyikünkre lehet a legnagyobb rosszindulattal sem rásütni, és akkor óvatosan fogalmaztam. Aztán egy jó pár dologról más a véleményünk (mit dobjunk ki, mit hova rakjunk), úgyhogy a rendrakás nálunk nem szokott egy gyakori és békés egyetértésben zajló dolog lenni. Ez a mostani (a konyhapult egy részét tettük rendbe, ahol én rekordidő alatt képes vagyok káoszt csinálni) ahhoz képest eléggé összeszedetten és csendesen ment végbe. Általában úgy megy a rendrakás, hogy egyikünk kezébe vesz egy dolgot, amiről a másiknak egész biztosan merőben más elképzelései vannak. Most valahogy mindennek megvolt a maga helye. Amit egyikünk megfogott, azt a másik már hagyta, és ő egy újabb tárgyat fogott meg. Gyorsabb és hatékonyabb volt így, mint ahogy egyébként lenni szokott.